Szeretettel üdvözöllek!
Megfordult már a fejedben, hogy többet tennél magadért, saját kezedbe vennéd az életedet? Ha szeretnél segíteni saját magadon és másokon, akkor jó helyen vagy!
Nézz körül, olvass és kérdezz!

Egészségnapon jártunk

2012. május 12-én Egészségnap volt a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, amelyre a fehérvári Reikisek is meghívást kaptak. A gyér érdeklődés ellenére a program elejétől végéig folyamatosan kezeltük az érdeklődőket kezelőágyon és széken is, és lelkesen válaszoltunk a legkülönbözőbb kérdésekre.

Az egészségnapon rajtunk kívül sokféle műszeres vizsgálat és állapotfelmérés is volt, többek között aurafotózás és vércseppanalízis. A legtöbben termékekkel voltak jelen, rajtunk kívül egy csontrakó igazította helyre a görnyedt hátakat és fáradt vállakat.

Nagyon jól éreztük magunkat, és örömmel fogadtuk a szervező búcsúzását: “Jövőre ugyanitt.”

Köszönjük szépen a meghívást!

 

Mennyibe kerül a Reiki?

A legmegdöbbentőbb kérdés, amelyet valaha föltettek nekem az a következő volt: (megdöbbentő volt már önmagában a kérdező arckifejezése is, a hangsúly hozzá, maga a kérdés csak a pont az i-re…)

“És ezt valaki ki is fizeti???”

Valójában ez csak az első reakció, mert pénz-központú világunkban az első kérdések között szerepel a “Mennyibe kerül?” kérdés, és a szolgáltatás minőségére vagy tartalmára csak később, vagy egyáltalán nem kérdeznek rá. Így gondoltam, leírom ebben a bejegyzésben, pontosan miért is kell fizetni például egy Reiki tanfolyam esetében.

Tudás és képesség egy életre!

Amikor valaki tanfolyamot választ, általában befektetésként nézi: kap egy tudást, a megszerzett tudással munkát szerez, a tapasztalata pedig egyre feljebb viszi a ranglétrán – tehát végső soron pénzt csinál a tudásából. Vajon a Reiki tanfolyamról miért nem gondolják ezt? Mintha senki nem hinné el, hogy így is lehet szemlélni ezt az elsőre talán megfoghatatlan tanfolyamot.

Pedig gondoljuk bele: elsajátítasz egy képességet, amellyel számos betegséget megelőzhetsz – tehát nem kell gyógyszerre költened, végső soron pénzt találtál vele. Vagy például a Reiki segítségével le tudsz szokni a dohányzásról: megspóroltad a cigaretta árát, és a különböző dohányzás okozta tüdőbetegségek gyógyszereinek árát. A Reikivel emellett nem csak magadon tudsz segíteni, hanem családtagjaidon is. Ha ehhez hozzáveszed, hogy a Reikizés képessége életed végéig veled marad, a pénz, amelyet kvázi megszereztél vele, felbecsülhetetlen. Hol van ehhez képest az a tíz-, húsz-, vagy ötvenezer forint, amelyet ki kell fizetned a tanfolyamért?

Jó csapat, segítők körülötted, közel hozzád

Ha még mindig úgy gondolod, hogy drága egy Reiki tanfolyam gondolj bele a következőbe: biztosan van klub, baráti társaság, vagy hobbi, amelyért szívesen áldozol pénzt. Például hetente eljártok a haverokkal sörözni, kiengedni a fáradt gőzt? Vagy a sportban leled örömöd, de fizetni kell a tagdíjat, vagy kondibérletet? Netán valamit gyűjtesz, kaktuszt, bélyeget, antik órákat? Akármit is mondok, ha belegondolsz, mindért fizetsz, és csak néha állsz meg összeszámolni, mennyit is költöttél eddig összesen rá?

A Reiki tanfolyam után nem maradsz egyedül – bár ez csak rajtad múlik. A többi reikis, az a kis közösség, amely itt alakul és folyamatosan gyarapszik, Téged is szeretettel vár minden páros héten a Reiki klubba.

Akár egy mentorra vágysz, aki utat mutat, amikor elvesztél, akár kezelésben kérsz segítséget, akár csak beszélgetni szeretnél valakivel, aki megért, bármiben tudok/tudunk segíteni.

Bár a klub nem ingyenes, jelképes hozzájárulást kérek csak. Ám a hozzám fordulók idejét nem mérem – addig foglalkozom veled is, amíg megoldást nem találtunk.

Mit is kapsz egy Reiki tanfolyamon?

Végezetül röviden leírom, egészen pontosan miért is fizetsz:

  • Biztosítom a helyszínt
  • és az időmet
  • nyomtatott jegyzetet kapsz
  • teával, pogácsával várlak
  • a tanfolyam addig tart, amíg mindenki elsajátítja a tudást
  • a tanfolyam végén szép oklevelet kapsz

Cserébe kapsz egy olyan tudást, amely életed végéig veled marad, hozzásegít a mindennapjaid tudatos megélésében, a stressz elengedésében, a szemléletmódváltásban, végül is pedig testi-lelki- szellemi egyensúlyod elérésében és megtartásában.

Bővebb információ az egyes szintekről a Reiki tanfolyam menüpontban olvasható.

Miért aktuális még ma is a Reiki?

 A Reiki rendszere változik

Miért? Talán csodálkozol. Miért szükséges az 1900-as évek elején létrejött tanításoknak változniuk? Talán mert eddig is folyamatos változásban volt – sok-sok alkalommal változott már. Mikao Usui tanításai folyamatosan változtatva, módosítva lettek, hogy illeszkedjenek az emberekhez, akik gyakorolják, és a világhoz, amelyben élnek.

Az igazi változás azonban az volt, amikor a tanítások mai gyakorlói visszatértek azok eredetéhez. Ebben a visszatérésben a Reiki gyökereihez, találkozhatunk az elmúlt közel 100 év rengeteg irányzatával is.

A Reiki rendszere folytatja a változást

Mindig lesznek új információk és új kérdések ez alatt az utazás alatt. Mikao Usui tanításai mozgásban vannak a gyakorlatban, ami azt jelenti, hogy bármelyik pillanatában is kapjuk el, az mindig igaz lesz. De rengeteg pillanat van, s ezáltal rengeteg igazság. Ez mind attól függ, milyen kamerával nézzük, milyen szögből rögzítjük. Megfáradhatunk a rengeteg különböző nézőpont, a számtalan lehetséges igazság rengetegében.

Van igazság mindben, ezt nem lehet tagadni, mind csak attól függ, melyiket tudod saját magaddal egyesíteni. Ez az igazság leírhatja, hogy az energia az univerzumhoz tartozik, vagy hogy a jinhez és a janghoz, vagy a lélekkel kapcsolódik, vagy egyszerűen spirituális vagy gyógyító energiának nevezi. Végeredményben teljesen mindegy milyen nyelvet, milyen kifejezést használsz a megnevezésére, körülírására. Az mindig megmarad igaznak: a Reiki messze jobb, mint mi, egyének.

A saját vágyaink vagy szükségleteink érzéketlenné válnak, amikor a Reikivel szembesülnek, erőtlenné teszi őket. A célunk nyit meg minket, hogy elfogadjuk a Reiki áramlását saját magunkon keresztül, amely megtisztít minket, és másokat.

Gyakoroljuk ezeket a tanításokat, amely által meggyógyulunk belül és kívül, s a következő cél, hogy eggyé váljunk az univerzummal, újrakapcsolódjunk az elkerülhetetlen megvilágosodásunk útjával és segítsünk másokon. Hogy megtapasztaljuk mindezt, tudnunk kell, hogy ez a mi személyes ismeretünk is a Reikiről, amely egy még hatékonyabb technikát hoz létre.

Sokszor vitakérdések forrásai az egyéni tanítások integrálása a Reikibe, amelyeket olykor már beépítettünk magunkba a fejlődés és a gyógyulás, gyógyítás céljával együtt. A Reiki messze nagyobb, mint a mi dolgaink, az idő, a pénz, vagy a hatalom. Mint emberek, az utunk minden lépésében kihívást teszünk saját magunkkal, saját magunk által. A Reiki a mi varázs-eszközünk, erőt ajánl fel nekünk, nyugalmat és világosságot. Meg kell tennünk, amit hálával meg tudunk tenni, és dolgozni magunkon, tudván, hogy meg tudjuk csinálni. Felhatalmazott minket, hogy a világ még szebbé váljon ezen tudás által, és Mikao Usui tanításainak gyakorlása által.

Ez a sokoldalú, szabadon áramló módszer tökéletes a mi korunkban, mert végül is nagyon egyszerű.

Több technika, nagyobb tudás?

A Reiki irányzatai közötti különbségről beszélni kényes téma. Egyvalami azonban szembetűnő, s erről írok most bővebben: a technikák száma.

A Reikiben alapvetően nincsen sok technika. Amelyek tapasztalt Reiki gyakorlók számára elengedhetetlenek, azok a következőek: Byosen-ho/byosen/szkennelés/a toxinok érzékelése a testben, Gassho meditáció/Hatsurei-ho meditáció, az energia érzékelése, a kezelés mikéntjének biztos ismerete, haladó szinteken a szimbólumok ismerete és rendeltetésszerű használata. A legtöbb Reiki gyakorló valóban nem is használ ennél (sokkal) több technikát, akkor sem, ha tanították azt a tanfolyamon. Vajon tényleg elegendő ennyi egy tapasztalt Reiki gyakorlónak is? Bölcsebbnek tűnik, vagy csak szétszórtabbnak, ha valaki rengeteg technikát ismer?

Nos, első körben nézzük meg a Reiki számos irányzatában sokszor előkerülő technikák alapját, eredetét.

Kézpozíciók:

Usui-féle kézpozíciók: Usuinál inkább csak ajánlott kézpozíciók voltak, de olykor kiemelik az öt fejpozíciót plusz hozzá a bél területének kezelését, ez amolyan jolly joker, mindenre jó kezelés. (Homlok, halánték, alsó -, majd felső tarkó és fejtető, ezek után köldök alatt-felett.) Mi ennek az alapja? Egyrészt az, hogy minden fejben dől el, így a betegség is, a bélrendszer pedig fontos szerepet tölt be sok szempontból is.

Hayashi kézpozíciói: Hayashinál szintén csak ajánlott kézpozíciók voltak.

Takata kézpozíciói: 22-28 közötti számú kézpozíció ismeretes, plusz speciális kéztartások. Ezek a fejtől a lábak felé haladnak, lefedik a főbb szerveket és a végtagokat. Ha addig nem volt szükséges rögzíteni a kézpozíciókat, akkor most miért? Sok olyan irányzatnál, amelyek törekednek a gyökerek felé, megjelenik az a hozzáállás, miszerint a kézpozíciók nem szükségesek, sokkal inkább a Byosen érzékelést kell kifejleszteni. Ez így is van, ám amíg az érzékelésben nem biztos egy gyakorló, addig mankóként szolgálnak a kéztartások. Egyénenként változó ennek merev betartása vagy elengedése. Azon irányzatoknál, ahol a Reiki 1. tanfolyamon sem tanítanak kötött kézpozíciókat, ott is van valamiféle irányadó a kezelés menetéhez (fejtől a lábak felé, a test közepén, vagy két oldalt párhuzamosan, stb…)

Kezelésekhez kapcsolódó technikák:

Usui már saját jegyzetében is megemlíti, hogy a Reiki energia nem csak tenyérrel, hanem lélegzettel, vagy nézéssel is közvetíthető. Emellett Hayashi hatására bekerültek un. masszázselemek is a kezelés menetébe, mint például az ütögetés, simítás, dörzsölés, nyomás, ujjbeggyel való kezelés, lesöprés, nyújtás. Ezeket irányzatonként változó mértékben tanítják, olykor komplett masszázskezelésbe összefogva (pl. Ketsueki Kokan-ho), olykor kiemelve egy-egy elemet (pl. idegek elsimítása a gerinc mentén). Ezek célja általában a vérkeringés felfrissítése, a kezelt felfrissítése a kezelés végén, egy-egy irányzat szerint emellett a kezelés során feloldott blokkok lesöprését is szolgálja (míg más irányzatok szerint a feltört blokkok összegyűjtendők, s a fénybe továbbítandók, ám a legelterjedtebb szemlélet szerint a feloldott blokkok a kezelőn keresztül távoznak, s feloldódnak).

Japánból kikerülve

Ahogy elkezdett terjedni a világon a Reiki, úgy tapadtak hozzá különböző elemek: csakrák, aura, meridiánok, meditációs pontok, földelés, kapcsolat égi és földi energiákkal… mindezek Reikivel ötvözve, vagy magukban… kezelésbe ágyazva, meditációba, vezetett meditációként, vagy csak úgy hozzátéve.

Miért?

A japánok számára teljesen természetes, hogy az ember nem csak testből áll, hanem test-lélek-szellem egységében látták.  Ehhez képest nyugaton ezek magyarázatra szorultak, így különböző kultúrák elemeit használták fel magyarázatképpen (főként indiai és kínai gyógyászatból merítettek), így került bele a Reikibe a csakra-harmonizálás, csakra-kezelés, csakra-légzés, az auralehúzás, aura letapogatása (“szkennelés” technika egy fajtája), a meridiánpontok reikizése, és különböző vezetett meditációk.

Olykor kiegészítő eszközök is belekerültek a praxisba, amelyeknek végképp semmi köze nincs a Reikihez – ám jól összehangolható vele, mint minden más alternatív és kiegészítő gyógymóddal. Ilyen például az ásványokkal való reikizés.

Emellett a szóbeliség miatt számos más elem is beépült a Reiki tanításába, ám ezek egyénenként változóak, olykor még irányzaton belül is más-más tanításokkal egészítették ki a Reikit.

Japánba visszakerülve

Furcsa, de Japánban ma ismertebb a nyugati Reiki, mint a japán Reiki. Van különbség? Igen. A Japánban megőrződött irányzatok mentesek a nyugati hatástól, míg azon irányzatok, amelyek a világot megkerülve jutottak vissza, átitatódtak a különböző kultúrák elemeivel. Beépültek védikus, sámán, nyugati ezoterikus, new age, bioenergetikai, kínai gyógyászati, és sok másféle elemek is. Olykor több kultúrából egyszerre. A komplexebbnek tűnő tudás azonban néha a megértés hiányának bizonyítéka. Ahogy említettem, ezek az elemek leginkább magyarázatképpen épültek bele a tanításba, ám a Reikiben való fejlődésnek nem feltétele a meridiánok ismerete, vagy a vezetett meditációkban való elmélyedés, és a Reiki kezelés hatékonysága sem függ az aura vagy a csakrák ismeretétől.

Reiki a mai kor összefüggésében

Szóbeli hagyomány

A szóban átadott tanítás egy szép hagyomány, azonban van egy apró hátránya: a memória olykor nem túl objektív, és sokszor szelektív. Elsőre a Reikiben átadott tanítás mennyisége nem megjegyezhetetlen, ám ha valaki csak egyszer jön el tanfolyamra, és a későbbiekben nem jár ismétlésekre vagy reiki klubba, akkor csak a szóbeli hagyományra alapozni, ingoványos talaj. Ezért már Usui korában is volt írott jegyzet, az Usui Reiki Ryoho Hikkei, amely az akkori kor egyik legfontosabb írásos jegyzete a Reikiről.

Az Usui Reiki Ryoho Hikkei a következőket tartalmazta: Gainen (hasonló ahhoz, amely ma az öt életszabály néven fennmaradt), kérdések és válaszok a Reikiről, ajánlott kézpozíciók egyes betegségekhez, Gyosei – Meiji császár versei. Ezt az írott jegyzetet a Reiki 1. tanfolyam hallgatói kapták meg. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a többi szinten is kaptak volna írásos jegyzetet a tanulók. Emellett hagyományosan a tanfolyam leckékből állt, a kezelés bemutatásából, kérdések és válaszok részből, és történetmesélésből, tapasztalatcseréről.

Hayashi mester jegyzete ennél sokkal gyakorlatiasabb volt, ahogyan a tanfolyamai is. Takata asszony (a “nyugati Reiki” alapítója) így emlékezik vissza a Hayashi által tartott Reiki tanfolyamokra (Helen J. Haberly feljegyzése alapján):

“A leckék alatt, amíg a kezelést magyarázta, az első napon a test szerepelt nyaktól fölfelé – a fej, szemek, fülek, orr és torok – és az állapotok és betegségek, amelyeket ezen a területen lehet találni. A második napon megtanulták a tanulók, hogyan kezeljék a test első felét, a mellkast és a gyomor-bél területet, az összes itt elhelyezkedő szervvel együtt. A harmadik nap leckéje a hátat célozta meg, amelybe beletartozott a váll, az idegrendszer és a szervek. Megmutatták, hogyan és hova helyezzék a kezüket, hogy engedjék az életenergiát a páciens testébe áramolni, biztosítsák a Reikinek, hogy kiegyensúlyozza az állapotát, vagy meggyógyítsa a fájdalmát. A negyedik napon Dr. Hayashival megvitatták, hogyan kezeljenek akut eseteket, mint például a balesetet. Szintén beszélt a Reiki spirituális részéről, amely az öt életszabályt adta…”

Miközben Usui és Hayashi korában még volt írott jegyzet, Takata asszony ragaszkodott a szóbeli hagyományokhoz, még a tanfolyamon sem engedte, hogy a tanulók saját kezű jegyzeteket készítsenek. Miért volt ez? A praktikusabb oka az lehetett, hogy a szóban átadott tanítás idővel elkopik, így a tanuló időről időre visszatért mesteréhez a tanítást felfrissíteni, így válhattak hatékony kezelőkké, gyakorlókká, ám a valódi magyarázat az, hogy Takata a politikai légkör miatt ragaszkodott a szóbeliséghez. A gyanúsítgatás, félelem és intolerancia, amelyet átélt mint japán-amerikai az 1940-50-es években, azonban begyógyult. Az éberségben töltött évek alatt sikeresen megbizonyosodott arról, hogy a Reiki többet tett, mint a szimpla túlélés. Gyakorlatilag Takata asszony és 22 mester tanítványa törekvésének köszönhető az, hogy ma a tradicionális Reikit világszerte több millió ember gyakorolja.

És vajon miért nem csorbult a Reiki lényege az idők során a szóbeli hagyomány ellenére sem?

A Reiki gyakorlása felajánlja nekünk az univerzális életenergiával való együttműködés lehetőségét. A gyakorláson keresztül felfedezhetjük, hogy ez az energia tudatos, célzott, intelligens és végtelenül szeret, mint ahogyan Isten is tudatos, célzott, intelligens és végtelenül szeret. Ez az energia figyelmen kívül hagyja a beszélt, írott nyelv és a gesztikuláció különbségeit, és nem hajlik el a céljától a pontatlanság, figyelmetlenség, a tiszta szándék hiánya, érzelmi vagy mentális tökéletlenség, vagy a személyiség hiánya miatt. A természete annyira könyörületes, hogy azonnal kompenzálja az elégtelenségünket. Az energia gyógyulást hoz a világba, és semmi, amit mondunk vagy teszünk, nem tudja eltéríteni a céljától, megelőzni a vég beteljesülésétől vagy csorbítani az erejéből.

Reiki tanfolyam a tradíció tükrében

A Tradicionális Reikit (“Nyugati Reiki“, vagy Usui Shiki Ryoho Reiki) világszerte három fokozatban tanítják. Az első szint főként a kézrátétes gyógyításról szól, a második szint főként a távgyógyításról (szimbólumokról, és használatukról), a harmadik szint pedig kiképzi a tapasztalt reiki gyakorlót a reiki tanítására.

Az első szint alatt a tradicionális Reiki mester feladata a Reiki történetének elmesélése, a kézrátétes kezelés bemutatása, a kézpozíciók megtanítása, illetve annak megtanítása hogy a hallgatók miként kezeljék önmagukat és másokat. A mester a tanfolyam során ad négy behangolást, hogy létrehozza a hallgatókban az energia csatornázásának képességét. Hagyományosan ez a menete a Reiki 1. tanfolyamnak. Ha ezek megvoltak, akkor a mester oszthat oklevelet a tanítványainak, hogy igazolja a tanfolyamon való részvételt.

Habár sokan hozzáadtak más dolgokat is a tanfolyamhoz, ez a Reiki 1. tanfolyam váza, lényege. Csöndes ima, vezetett meditáció, vagy kérdések és válaszok rész sok helyen általános kiegészítő. A test és lélek közötti finom kapcsolatról való beszélgetés is fontos elem sok mester számára. Bár nem szükséges, sokan kiegészítik a Reiki tanfolyamot alternatív gyógyító technikákkal, mint például a csakraharmonizálás, auratisztítás, polaritások, vagy a beszélgetésre helyezett hangsúly, és még sok egyéb technikával. A Reiki mester feladata azonban a Reiki oktatása. Legjobban akkor tudja kitölteni a tanfolyam idejét, ha addig gyakoroltatja a hallgatóit, amíg megbizonyosodik arról, hogy jól érzik már az energia áramlását, és magabiztosak a kezelés menetében.

Kultúránkban hihetetlen érdeklődés van az alternatív gyógymódok felé, de nem mindenkit érdekel a többi módszer is, ha Reiki tanfolyamra érkezett.

 

Reiki Klub – 2012. május 3.

A következő Reiki klub időpontja 2012. május 3. 17:30-20:00-ig.

Program:

  • beszélgetés, felmerülő kérdések megvitatása, tapasztalatcsere…
  • közös meditáció
  • Reiki kezelések
  • egyéb technikák

Gyere el, próbáld ki a Reiki kezelést! Töltődj fel energiával!

Részvételi díj: tea/süti/gyümölcs vagy 500 Ft/fő.

Helyszín: Székesfehérvár, Semmelweis utca

Ha először jössz, telefonálj, hogy megtudd a pontos címet: 06-70-415-6991

 

Reiki Klub – 2012. április 19.

A következő Reiki Klub 2012. április 19-én, csütörtökön lesz, 17:30-tól. 

Miért jó a Reiki Klub?

Ha Reikis vagy: gyakorolhatsz, kérdezhetsz, megoszthatod élményeidet, kezelési tapasztalataidat, új technikákat tanulhatsz, megerősítést kaphatsz és adhatsz.

Ha nem vagy Reikis: megismerheted ezt a nagyszerű módszert, kipróbálhatod a Reiki kezelést, belekóstolhatsz a Reiki meditációba.

Program:

  • Beszélgetés (Hozd magaddal kérdéseid, tapasztalataid!)
  • Reiki meditáció
  • Reiki kezelések
  • Japán technikák gyakorlása (igény szerint)

Ha most jössz először, mindenképpen telefonálj előtte, hogy megtudd a helyszínt.

Részvételi díj: tea/süti/gyümölcs :)

Info: Szekeres Bogi, 06-70-415-6991

 

Tetszik? Oszd meg másokkal is!
Címkék
Legyünk jóban!